A munka értelme az Integral Vision megvilágításából

A munka értelme az Integral Vision megvilágításából
Pivarcsi Dorina 2019.11.15 Szerethető Munkahelyek

Vajon mi lehet az, ami miatt szívesen járunk be nap mint nap dolgozni? Amikor ezen gondolkodunk, eszünkbe jut a munkánk értelme is? Mindannyian keressük a lényegét annak, amivel mindennap foglalkozunk, és időről időre megkérdezzük magunktól, hogy ugyan miért csináljuk azt, amit. Előbb vagy utóbb rá kell jöjjünk, hogy a válasz nem a csocsóasztal és nem is az ingyen kávé.

Az értelmet természetesen mindenki másban leli meg, és ha ez egy munkahelyen önmagában nem lenne elég nehezítő tényező, akkor még számításba vehetjük a mai kiszámíthatatlan, gyorsan változó környezetet is, amihez a munkánknak is igazodnia kell. Az Integral Vision webfejlesztő cég filozófiájából mindannyian meríthetünk, ha az értelemteljes munkát szeretnénk definiálni a csapatunkban, vagy akár az egész szervezetben.

Kulcsár Zsolt, az Integral Vision CEO-ja szerint az értelmes munka elsősorban a csapaton múlik, és egy megfelelő csapattal megteremthető, ehhez azonban szükséges, hogy már a kiválasztásban is teret kapjon a téma.

„Meg lehet figyelni, hogyan jelenik meg egy jelentkezőnél az értelmes munka: mit gondol arról, amit csinál, mitől tudja, hogy az jó, mit tart eredményesnek és mire büszke. Egy ilyen beszélgetésből már lehet azonosítani néhány tényezőt, amiből sejthető, hogy az illető jól érezné-e magát egy olyan közösségben, ahol fontos, hogy min dolgoznak.” 

Többek között az iparág is jelentősen befolyásolja az adott munka értelmét. Szoftverek fejlesztésekor megint mást fog jelenteni az értelemteljesség, mint például szívműtétkor vagy kenyérsütéskor. Az elvégzett munka tartóssága és hatóképessége közrejátszik az értelmesség megítéléskor.

„A fejlesztői munka tárgya nem kézzelfogható, ezért aztán nehéz úgy örülni neki, mint ahogyan egy kifaragott bútornak örül az ember. További nehezítő tényező, hogy amit ma létrehozunk, az 10 év múlva már jó eséllyel nem lesz. Elkeserítő ebbe belegondolni, ezért aztán többnyire nem gondolok rá. Mégis, a munkahelyi jóllét kapcsán az értelmes munka jelentősége beárnyékolni látszik minden más tényezőt. Aligha van hosszú távon fontosabb, mint az a hit, hogy van értelme annak, amit teszünk. Miért dolgozom nap mint nap? Úgy értem a fizetésen túlmenően, mert az hosszú távon aligha fog önmagában motiválni. Súlyos kérdés ez, melyre nincs igazán jó válaszom."

Még egy adott cégen belül is megoszlik, hogy ki mit lát értelmesnek. Létezhetnek azonban közös pontok, melyek az Integral Visionben például a következők:

"Úgy látom, hogy sokan a tanulásban, a fejlődésben találják meg az értelmet, ezért aztán abban motiváltak, hogy az új technológiákban mélyülhessenek el. A web gyorsan változó közegében ez egy logikus válasz, mely gyorsaságra és innovációra ösztönöz. Aztán van, akinek az jelenti az értelmet, hogy sok emberre tud hatni a munkájával. Ilyenkor a nagy látogatottságnak nő meg a jelentősége. A harmadik válasz talán még kevésbé kézzelfogható. Az egyik kolléganőm fogalmazta meg először, hogy amikor visszatekintünk a régebbi projektekre, az emberi kapcsolatok azok, amik felelevenednek. A másokkal való együttműködés az, ami lassabban kopik, mint amit csinálunk. Ezért nem mindegy nekünk, hogy milyen ügyfelekkel dolgozunk együtt.”

Az Integral Vision csapatában teljesen elfogadott, hogy az értelemteljesség definiálása időnként megújul, akár egy külső tényező, vagy akár egy új csapattag által. Van, hogy az értelemteljes munka definíciója szűkül, és van, hogy tágul. Zsolt szerint vannak korlátai annak, hogy nem saját terméket fejlesztenek, de ez teszi lehetővé számukra a változatosságot és a teret a megújulásra.

Nem ritka a szoftverfejlesztés világában, hogy a fejlesztő és az ügyfél elidegenedett viszonyban áll egymással. A megvalósítók és a végfelhasználók pedig még távolabb esnek egymástól a folyamatban, köztük áll ugyanis minimum egy megbízó, egy összeköttető és egy projektgazda is. Annak érdekében, hogy a folyamat amennyire lehet, emberibb legyen, az Integral Visionnél nagy hangsúlyt kap a megbízóval való rendszeres, közvetlen kommunikáció. A product owner arra törekszik, hogy a megrendelő és a fejlesztők egy csapatként fókuszáljanak a végfelhasználói igényekre.

„A fejlesztők kiváló problémamegoldók. Újra és újra meglepődöm azon, hogy milyen jó megoldások jönnek egy-egy felmerült problémára. A problémamegoldás és a kapcsolódás azonban két nagyon különböző képesség. Mindkettőt gyakorolni kell ahhoz, hogy egy ütőképes eredmény és egy élvezhető együttműködés jöhessen létre. Minden olyan erőfeszítés, amely a másik nézőpontjának megértésére irányul, energiát szabadít fel és erősíti a csapatot. Aligha lehet túlértékelni egy informatikai cégben a kapcsolódásra fordított fókusz jelentőségét.”  

A kérdés az, hogy mit tehet egy vezető egy olyan légkör kialakulásáért, ahol mindenki a magáénak érezheti a feladatait, és ahol szívesen képviseli azt, amitől számára értelmes egy munka:

„Amit biztosíthatok, hogy minél transzparensebb legyen a munka, minél világosabb legyen az értéklánc, ami mentén látható, hogyan kapcsolódik a mi részünk az egészhez. Minél inkább látja valaki a teljes képet, annál inkább érezheti úgy, hogy egy teljes dolgot csinál. Ha kizárunk valakit a teljes folyamat megismeréséből, akkor az a valaki könnyedén kiszolgáltatott szerepbe kerül majd. Ez mindenkire, az ügyfelekre is vonatkozik.”


 

Szívesen csatlakoznál az Integral Vision csapatához? Nézd meg a cégprofilt és kattints a "Dolgoznék itt" gombra, hogy a jövőben elsőként értesülj a nyitott pozícióikról.

Read more
Highlights
Related companies
Szerethető Munkahelyek Díj 2020 Támogató

Looking for your dream colleague?

Do you want to show up on DreamJo.bs with a cool company profile and job adverts like the ones above?

Let it show why you are a truly likable company, and find your next colleagues faster and with better retension.

Looking for your dream job?

DreamJo.bs is different than other job sites. We help you to really see the company you are applying for and to find a job that you will love!

Still looking for that dream position? We'll help you find it!