Impact

Y generációs tréningek szenvedéllyel

Pályakezdőként mi magunk is tapasztaltuk, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyünk munkahelyünkön és karrierünkben, számos olyan készségre van szükség, melyek nem részei a felsőoktatási programoknak. Mi ezt a hiányt hidaljuk át. Összetett tréningmegoldásainkkal képessé tesszük az egyéneket, csapatokat és szervezeteket, hogy túllépjenek saját határaikon, és eredményesebbek legyenek.

Converzum - a nyelvi közösségi tér

Legyen élmény a nyelvtanulás!

A XXI. századi nyelvtanulás kihívásait ismerve olyan helyet hoztunk létre, ahol tanulóink jóval többet kapnak, mint egy nyelviskolában. Arra törekszünk, hogy a hozzánk beiratkozó számára a tanulás szórakoztatóvá váljon. Hiszünk benne, hogy a közösségi élet nemcsak egymás megértésében segít minket, hanem a gátlások levetkőzését is megkönnyíti.

Braining HUB

Learn IT • Work IT • Love IT

Küldetésünk, hogy inspirációt és IT tudást adjunk a hallgatóink számára, amit élvezettel használhatnak saját énjük komplexebbé tétele érdekében.

Szeretnénk mindenkinek lehetőséget biztosítani, hogy továbbképezze magát és megvalósítsa karrier céljait, ehhez mérten alakítottuk ki képzési konstrukcióinkat.

Szabó Krisztián Sakkiskola

SAKKOT JÁTSZANI-JÁTÉKOSAN SAKKOZNI!

Játékos formában, sikerélmények útján, kudarcok nélkül fejlesztheti gyermeke koncentrációját, stratégiai gondolkodását, memóriáját, logikáját, koordinációs készségét és csapatszellemét óvodás kortól akár a nagymesteri szintig.

xLabs Hungary Kft.

HÍD A GLOBÁLIS TECH ÉS STARTUP VILÁGHOZ

Cégünk, az xLabs, egy dinamikus és energetikus csapat, melynek fő célja, hogy különböző eseményeken, oktatásokon és üzleti megoldásokon keresztül segítséget nyújtson partnereinek a globális technológia és start-up világának megismerésében. A résztvevők meghívásán át a helyszín leszervezéséig mindenre figyelmet fordítunk. Meetup-ok és konferenciák lebonyolítása ugyanúgy a portfóliónkat képezik.

Central European University

Feed Your Mind. Find Your Passion.

CEU is a U.S.- and Hungarian-accredited graduate institution offering programs in the social sciences, the humanities, law and management. Located in Budapest, CEU has developed a distinct academic focus, combining the comparative study of the region's historical, cultural, and social diversity with a global perspective on good governance, sustainable development and social transformation.

Codecool

We train the coders of tomorrow

Egy teljesen új programozás-oktatási és karriertervezési módszert hozunk létre.

Hiszünk abban, hogy a kódolás jobbá teheti az emberek életét, ezt a karrierlehetőséget pedig minél több fiatal számára szeretnénk elérhetővé tenni. Ezért indítottuk el gyakorlatiorientált programozó kurzusainkat, amit gondosan kiválasztott, tapasztalt mentoraink segítenek.

És itt jössz te a képbe :)



Stamford Global

NEVER STOP LEARNING

Stamford Global is an elite provider of business events, thought leader research and publications in the field of Human Capital Management, Project Management, Information Technology and Sales & Marketing.


Hamar Productivity Consulting

Get rid of overwhelm!

Szenvedélyünk, hogy az ügyfeleinket megszabadítsuk a túlterheltségtől. A GTD feladatmenedzsment technikára és az ehhez kapcsolódó szoftveres megoldásokra (Asana, Evernote, Todoist...) specializálódott tréningcég vagyunk. Tréningjeinken és coaching óráinkon a legsikersebb hazai és nemzetközi vállaltok (Prezi, Bayer, Sberbank...) kiemelt tehetségű munkavállalóival dolgozunk együtt.  

Budapesti Metropolitan Egyetem

Találd meg az utad a METU-n!

Mindenkinek - hallgatóknak és munkatársaknak - lehetővé tesszük, hogy a METU inspiráló és nyitott közösségében megtalálja személyes és szakmai kiteljesedésének útját.

Oktafone

We give online educational and healthcare solution

Oktafone enables individuals, companies and institutions to get in touch, collaborate, manage, teach and learn globally through live, online interactions and create and share broad scale of educational content using a built-in cloud system.

Oktafone also develops own recommender, regressional and classifying machine learning solutions for educational and healhcare purposes. 

CodeBerry School

A világ legnagyobb programozóiskolája :)

Webfejlesztés oktatás

A CodeBerry egy online iskola, amely segít embereknek elsajátítani a programozás alapjait. A végzett diákokat beajánljuk cégekhez, ezzel növelve az elhelyezkedési esélyeiket.

Drops

Let's make language learning effortless fun!

A Drops a világ legpörgősebb vizuális nyelvtanuló alkalmazása! Több, mint 2,7 millióan tanulnak a Drops-szal világszerte és rendszeresen szerepel az app az Appstore és PlayStore kiemelt appajai között. Egy gyoran növekvő, cashflow-pozitív, saját erőből épült, remote cég vagyunk. 8 fős ssapatunk Budapestről, Londonból, Tallinnból, Oroszországból, Ukrajnából, USA-ból és a Fülöp-szigetekről dolgozik.

Hősök Tere Kezdeményezés

Az vagy, amit teszel!

Küldetésünk, hogy az emberek merjenek kiállni és tenni másokért a mindennapokban, cselekedjenek hétköznapi hősként és tudják azt is, hogyan érhetik el ezt.

xLabs

HÍD A GLOBÁLIS TECH ÉS STARTUP VILÁGHOZ

We organise various events independently from securing participants to organising venues. Meetups and transacting conferences are also within our portfolio.

We prepare you for the next 5 years jobs. We conduct trainings that are open to the public and provide tailor made solutions for companies.

We know influencers on a global scale and we are here to make you the introductions you may need.

Logiscool

We add fun to innovative digital education

A Logiscool küldetése a programozás, a digitális írástudás élményalapú oktatása új, kreatív módszerekkel saját fejlesztésű oktatási platformon 6-18 éves diákoknak.

Gyorsan növekvő franchise hálózatunkban 7 országban már több, mint 40 helyszínen közel 6000 diákot oktatunk - ez a világ legnagyobb ilyen hálózata!

HRN

We make the world of work a better place!

We are a new community of networkers, researchers & event managers. We build sales, marketing, and customer service solutions with our clients − creating exceptional customer experiences and, in the process, the Greatest HR Shows on Earth. We share a vision that in 2017 HRN will be the HR Network of choice across the globe. 

edUcate

the best investment what we can do is in education

Globálisan versenyképes pályakezdőket képzünk partner vállalataink igényeire szabott, gyakorlat-orientált képességfejlesztés során, és összekötjük őket az ország legjobb munkáltatóival.

Angloville

We help people break their language barriers

We help people overcome their fear of speaking English by using the innovative language immersion method: intensive, highly personalised camps held in quality resorts around the country in a real native English-speaking environment.

Our clients are adults - successful managers and professionals - as well as kids and teens, who want to become fluent and confident in speaking English.

Looking for your dream colleague?

Do you want to show up on DreamJo.bs with a cool company profile and job adverts like the ones above?

Let it show why you are a truly likable company, and find your next colleagues faster and with better retension.

Looking for your dream job?

DreamJo.bs is different than other job sites. We help you to really see the company you are applying for and to find a job that you will love!

Still looking for that dream position? We'll help you find it!