close
Vissza a blogra
Dreamjo.bs
4 perc
január 28.
Álommelók

Az Integral Vision közösség

Az IV kiemelkedően eredményes évet tudhat maga mögött, 2019-ben közel másfélszeres bevételnövekedést ért el, és nemzetközi szinten az ötödik legjobb Drupal cég lett a Clutch besorolás alapján.

“Ceausescu diktatúrájában nőttem fel. Az elnyomó rezsim számomra elsősorban félelmet, titkokat, bizonytalanságot és a szabadság hiányát jelentette. Kialakult bennem egy érzékenység mindenre, ami kirekesztő, ami manipulatív, ami korlátozza a szabadságot. Talán ezért érintett érzékenyen minden olyan élmény, ahol a többiek fölé emelkedő főnökkel hozott össze a sors, ahol a döntés a kevesek kiváltsága, a végrehajtás pedig a sokaké. [...] Olyan cégben akartam dolgozni, ahol az emberek felelősséget vállalnak magukért, a hozzájárulásukért, a cselekedeteikért, a kapcsolódásaikért. Ahol támogatást kapnak abban, hogy növekedjenek, hogy értékrendjük kifejezést nyerhessen.” - írja a saját motivációjáról a céges blogposztjában Kulcsár Zsolt, az Integral Vision alapítója.

A webfejlesztésre szakosodott cégben a döntéseket közösen hozzák meg, és fontos számukra a kiváló eredmény. Hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a munka élmény legyen a csapattagok számára, és mindenkinek lehetősége legyen az elmélyült munkavégzés mellett a megújulásra is.

Az IV kiemelkedően eredményes évet tudhat maga mögött, 2019-ben közel másfélszeres bevételnövekedést ért el, és nemzetközi szinten az ötödik legjobb Drupal cég lett a Clutch besorolás alapján.

Arról, hogy mi az, ami még ennél is jobban számít az Integral Vision-ben, meséljen inkább a csapat maga:

“Olyan projekteket keresünk, amikben mi is látjuk az értéket, nem sablonmegoldásokat gyártunk futószalagon. Sokunknak számít az, hogy az együttműködés minősége hangsúlyosabb szerepet kap, mint máshol.” - Ancsa, fejlesztő

“Van egy erős alapunk, a Drupal, amivel gyorsan tudunk látványos eredményeket elérni. Mellette folyamatosan és kellően megfontoltan tágítjuk a használt technológiák spektrumát. Egy technológiai döntésnél a hosszú távú fenntarthatóságot és a transzparenciát tartjuk szem előtt. Az utóbbi miatt használunk OpenSource technológiákat, hogy ha bármilyen technológiai emberrel kell a projekten dolgozni (ügyféltől, ügyfél megbízásából, stb), akkor könnyen be tudjuk vonni őt. Szeretünk foglalkozni a projektjeink tartalmával is, fontosnak tartjuk végiggondolni, hogy ha az adott projektet végigvisszük, kinek lesz jobb, könnyebb, hatékonyabb az élete.” - Vince, fejlesztési vezető

“A munka közös alkotás a kollégákkal és az ügyfelekkel.” - BT, tech lead

“Én azt szeretem a cégben, hogy mindent meg lehet beszélni, mindenről lehet beszélgetést kezdeményezni és újragondolni. A megcélzott projektekről éppúgy, mint egyes technológiai megoldásokról. Ha van jó ötlete valakinek vagy felvetése, akkor azt be lehet dobni. Persze ez még nem garancia arra, h abból ki is kerekedik valami, de a nyitottság megvan.” Dávid, fejlesztő

Az ügyfeleikkel való kapcsolatuk is meghatározó, ha benyomást szeretnénk nyerni róluk. Harminc ügyféllel készült részletes interjú, íme néhány részlet:

“Kiemelkedő volt a csapat részéről a rugalmasság és a kommunikáció. Rendszeresen beszámoltak a munkafolyamat státuszáról és tesztelhettük a fejlesztéseket. Keményen dolgoztak a problémák megoldásán és szinte bármikor elérhetőek voltak. A végfelhasználók imádják az új oldalt a nagyszerű és felhasználóbarát UX miatt”. - Bánki Zsolt, Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtár és Digitális Tartalomszolgáltató Főosztály, főosztályvezető

Mindenki lelkes volt a projekten belül, nem azt keresték az emberek, hogy miért ne, hanem azt, hogy hogyan valósítsuk meg. Határidőre élesítettük a projektet, büdzsén belül maradtunk úgy, hogy a projekt mérete is növekedett". - Bak Máté, Head of IT Services, Railnet, Ausztria

"Az Integral Vision egy olyan egyedülálló alkalmazást készített, ami hamar megbízható forrássá vált a tudományos közösségben. A rendszer jelenleg 60.000 lelőhelyről tartalmaz adatokat. A csapat elkötelezetten dolgozik, értékes partnereknek tartom őket." - Kreiter Attila, vezető régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Archeológiai Adatbázisának gazdája

"Az Integral Vision munkája jelentős hatással volt az üzletre. A látogatók és a kapcsolatok száma a platformon a munkájuk következtében exponenciálisan növekedett. A csapat egy kiváló minőségű terméket hozott létre, miközben tartotta a határidőket és a büdzsén belül maradt. A kommunikációs stílusukat külön kiemelném." - Baneth András, a Speakerhub alapítója és ügyvezetője, Brüsszel

Az elkövetkezendő időszakban a projektek minőségét készülnek további szintekre emelni néhány belső fejlesztés, automatizáció útján. Jelenleg az irodai szappantartós megoldások mellett az accountok munkájat segíti egy halom automatizmus, és szeretnék azokat a feladatokat is automatákra bízni, amiket egyelőre még a fejlesztők kénytelenek rendszeresen elvégezni. Tervben van például a Drupal és a contrib modulok frissítésének automatizálása, majd a frissítések ellenőrzése.


 

Csatlakozz te is az Integral Vision csapatához, ha szeretnél egy olyan csapat tagja lenni, ahol az eredményesség fontosabb a timesheetnél, a felhasználó fontosabb az ügyfélnél, és ha szívesen elmélyülnél abban, amit a legjobban szeretsz csinálni! - PHP fejlesztőként márt most is csatlakozhatsz hozzájuk! Nem ez az álom pozíciód? Nézd meg a cégprofilt és kattints a "Dolgoznék itt" gombra a cégnév alatt, hogy elsőként értesülj a nyitott pozícióikról.

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
Kapcsolódó cégek

Még keresed az álomállást?

Maradj naprakész a legújabb hírekkel és ajánlatokkal, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig az elsők között értesülj róluk!

Add meg az e-mail címed