close
Vissza a blogra
Árvai Barbara
3 perc
november 15.
Szerethető Munkahelyek

Csütörtökön kiderül, melyek ma a legszerethetőbb munkahelyek!

November 18-án csütörtök mutatják be egy izgalmas konferencia keretében, hogy mely cégek érdemelték ki idén a Szerethető Munkahelyek Díjat.  Az ingyenesen, de regisztrációval online követhető eseményen olyan sikeres vállalkozók, szakemberek osztják meg tapasztalataikat, mint a WMN alapító D. Tóth Kriszta, Balogh Péter angyalbefektető, Friedl Zsuzsanna a Magyar Telekom HR igazgatója, Sárospataki Albert a Billingo vezérigazgatója, vagy Takács Ákos, a Red Bull marketing vezetője.

A “Szerethető Munkahelyek Díj” egy nonprofit kezdeményezés, mely 5 évvel ezelőtt azzal a céllal indult el, hogy legyen egy esemény, ahol megmutathatjuk, hogy igenis vannak szerethető munkahelyek itthon is, valamint a munkahelyek diverzitása végett mindenki megtalálja azt, amely neki vonzó. A verseny nevezői bemutathatják, hogy mi van a színfalak mögött, milyen csapat, szokások, jó gyakorlatok, amik az adott terméket/szolgáltatást életre hozzák és működtetik. Ahogy a szavazás, úgy a díjak kihirdetése is online történik, viszont a szakmai különdíjak átadóját egy fél napos rendezvény keretében egy online konferenciával egybekötve rendezzük meg. Mind munkaadók, mind munkavállalók számára számtalan érdekes előadások, workshopok és networking hozza közelebb a szerethetőség témáját az idei év aktualitásaival  fűszerezve. A konferencia  végén a résztvevők, valamint a díjazott munkahelyek dolgozói is lelkesen várják a díjátadó pillanatait.

A Szerethető Munkahelyek Díjat, a nevező szerethető cégek közül azok a cégek kapják meg, akikre a közönség a szavazás hónapjában a legtöbb pontot adja. Minden nevezőnk szerethető, de csak 200 lesz díjazott (150 KKV, 35 Nagyvállalat és 15 Romániai cég).  Így alakul ki a Díjazottak listája. Egyre több cégnek fontos az, hogy nevezzenek és megmutatkozzanak, mint munkahely. 2021-ben már közel 1600 nevező indult a versenyen. Mivel a versenyen való indulás díjmentes, így egyre szélesebb körben vált népszerűvé a verseny, mert már nem csak a pénzen múlt. Az évről évre megjelenő közép, kis és mikrovállalatok inspiráltak egyre több kisebb céget is, hogy meg merjék mutatni, hogy ők is szerethetőek mint munkahely, nem csak a nagyvállalatok. Az idei indulók 11%-a nagyvállalat, 18%-a középvállalat, 48%-a kisvállalat és 22%-a mikrovállalat.

Minél őszintébb és részletesebb egy bemutatkozó cégprofil, annál jobban válik transzparenssé, hogy mitől lesz az adott cég szerethető. Annak idején a munkaadói oldalról volt nagy igény erre, mert nagy volt a verseny a munkavállalókért, akkoriban kezdett az Employer Branding is tért nyerni Magyarországon. Ma már mind munkaadói, mind munkavállalói oldalról egyformán népszerű, valamint a magyar kezdeményezés már országhatáron túl is terjed.

“Számos munkahely lehetőség van a hazai munkaerőpiacon, így bármilyen extra információ, referencia segíti a munkakeresőket a választásban. Tapasztalatunk szerint  a Szerethető Munkahelyek díj már a nevével ad egy előzetes pozitív benyomást az adott munkahelyről, ami egy egyszerű érthető és független elismerés. Ezután már csak a díjazotton múlik, hogy hű maradjon a díjhoz és ezt fenn is tartsa. Biztatunk minden céget, hogy nevezzen évről-évre a versenyen, mutassa meg magát és ha díjazott lesz, akkor használja is ki a díjjal járó előnyöket!” - mondta Pataki Géza, a Szerethető Munkahelyek Díjat alapító Dreamjo.bs CEO-ja.

 

Részletes program és regisztráció
 

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
Kapcsolódó cégek

Még keresed az álomállást?

Maradj naprakész a legújabb hírekkel és ajánlatokkal, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig az elsők között értesülj róluk!

Add meg az e-mail címed