close
Vissza a blogra
Dreamjo.bs
5 perc
június 24.
HR szakembereknek

Hogyan írjunk jó és figyelemfelkeltő álláshirdetést? Sablonok nélkül!

"Versenyképes fizetés, jófej csapat, kihívások és fejlődési lehetőség" - Ismerős? Nekünk is. Megvizsgáltuk a 2019-es év első félévének TOP 3 álláshirdetését, cikkünkben pedig összeírtuk a tanulságokat.

Ismerős az az álláshirdetés írás előtti érzés, hogy „na most menni fog, most jó lesz, kreatív lesz a hirdetés és dőlni fognak a jelentkezők”? Bizonyára többen is találkoztunk ezzel a gondolattal az új pozíció megnyitásakor, hiszen tudjuk, hogy egyedivé és figyelemfelkeltővé kell varázsolni az álláshirdetéseinket, a valóságban viszont sokszor újra és újra szinte ugyanaz a leírás fogad minket, hiszen vagy nincs elég ötlet, vagy elegendő eszköz a kreatív tartalom megalkotásához, vagy egyszerűen csak nincs idő másra, mint a megszokott sablonok használatára.

Összedugtuk a fejünket és a 2019-es év első félév TOP 3 állását elemezve – a jelentkezők száma és a megtekintés alapján - megalkottuk a „tökéletes” álláshirdetések receptjét. Nézzük meg, melyek voltak ezek az állások, és mik a közös nevezők.

A dobogó első helyén a Sybrillo, a videótechnika úttörőinek Grafikus álláshirdetése áll. Őket követi a Human Dialog, fundraising és kommunikációs ügynökség Ügyfélkapcsolati Menedzser álláshirdetése. Harmadik helyen pedig a Wanari szoftverfejlesztő cég HR Manager pozíciójának hirdetése áll.

Feladatok

A DreamJo.bs felmérése (2019) alapján az álláskeresők először is a feladatokat nézik meg egy álláshirdetésben, és csak azután válik érdekessé az anyagi rész és maga a munkáltató. Mindhárom állás hirdetésében világosan bemutatásra kerültek a munkakörhöz tartozó feladatok és mellettük a mindennapi teendők is külön egyértelműsítve lettek a következő boxokon keresztül: „erre számíthatsz”, „így telik egy napod” – így lehetőség nyílt megmutatni a jelentkezőnek egy leendő átlagos napját. Itt olyan információkat érdemes átadni, mint hogy hány meetingje lesz, kivel és milyen rendszereséggel, vagy hogy kell-e utaznia, és hova, miért, kivel, milyen gyakran, vagy akár azt, hogy hol és kikkel ülne majd az irodában. Ne féljünk cizellálni hirdetésünk ezen részét, használjunk bátran extra hozzáadott boxokat.

Akár konkrét fotókkal is lehet segíteni a vizualizációt, mint ahogyan azt a Sybrillo is tette, amikor is képekkel segítette elképzelni az új csapattagnak az első munkanapját:

            

A feladatok elvégzéséhez szükséges ismeretek megadásakor gyakori hiba az álláshirdetésekben, hogy rendszerint minden elvárt szakmai ismeret mélységét 5-ös skálán 5-ösre értékelik a munkáltatók. Vannak olyan pozíciók, amikor mindez indokolt, például egy szenior, vagy egy vezetői állásnál elképzelhető, de a legtöbb esetben nem reális elvásár, hogy 4-5 szakmai ismeret közül mindegyiket mesterfokon kelljen űzni. A TOP 3 álláshirdetésekben ezek a szakmai ismeretek megfelelően árnyaltak voltak, így azok nem szegték a potenciális jelentkezők kedvét. Például így:

     

A feladatok közlése mellett illik megmutatni a rendelkezésre álló eszközöket és a cégnél használt technológiákat, hogy a munkavállaló fejében könnyebben összeálljon egy kép arról, hogyan is kell végeznie majd a munkáját. A legnépszerűbb álláshirdetésekből ezek az információk sem maradtak el.

Fizetés

A DreamJo.bs felméréséből (2019) kiderült, hogy a megkérdezettek 85%-a az álláshirdetésekből leginkább a fizetések megadását hiányolja. A képzeletbeli dobogó első két helyezettje, a Sybrillo és a Human Dialog is pontosan megjelölte a fizetési sávot. Nem csoda, hogy jelentkezők számában lényegesen elhúztak a sorban őket követő cégek hirdetéseitől. Nem érdemes félni a fizetések és a juttatások nyílt kommunikációjától. Ha a körülmények engedik, tegyük közzé a fizetéseket, azzal ugyanis felesleges köröktől kímélhetjük meg magunkat is és az álláskeresőket is.

Csapat

Nagyon fontos összetevő egy munkavállaló életében a csapat, amiben dolgozik. Az álláskeresőket a csapat (és a már említett anyagiak) bemutatkozása sokkal inkább érdekeli egy álláshirdetésben, mint az iroda bemutatása. Ez nem jelenti azt, hogy az iroda megmutatása elhanyagolható, csak arra hívja fel a figyelmet, hogy a csapat ismertetése egy jelentős lépés. Az álláshirdetések sokszor mégsem jutnak tovább a „jófej csapatban dolgozhatsz” frázisnál. A DreamJo.bs felületén csak a fantázia szabhat határt a csapat bemutatásakor. A Wanari hirdetésében a közvetlen kollégák egy külön hozzáadott, lapozgatható boxban, fényképpel ellátva mutatkoztak be a leendő csapattagnak, de a másik két hirdetésben sem aprózták el a csapat kiemelését. És nem hagyták ki a főnöket sem:

A vezető hozzáadott értéke

Nem olyan sokszor, mint szeretnénk, de szerencsére látunk olyat, hogy a kollégák vagy a vezetők is megosztják a hirdetéseket a HR-eseken, Recruitereken kívül. Nem csak megosztják, de lelkes és őszinte megjegyzésekkel látják el ezeket a posztokat. Igaznak látszik, hogy egy cégnek a dolgozói a legjobb influencerei. Nem sok minden ér annyit, mint hogy a vezető izgatottan várja az új kollégát, és mindennek hangot is ad a közösségi oldalakon. A Sybrillo CEO-nál is pontosan ezt tapasztaltuk, és meg merjük kockáztatni, hogy ennek köszönhetik az előkelő első helyet a TOP álláshirdetések rangsorában.

Összegezve a feladat, a fizetés, a csapat és a vezető négyese lehet egy vezérvonal egy álláshirdetés megalkotásakor.

A TOP 3 álláshirdetés közül 2 cappuccino és cappuccino extra, 1 pedig latte hirdetési csomagban futott, melyek a DreamJo.bs social media promócióval bővített hirdetési ajánlatai. És bár a közösségi oldalakon való megjelenés sosem elég, úgy tűnik, egy bizonyos szint már garantált eredményességet produkál.

Egy álláshirdetés sosem ér véget a kötelező információk átadásánál. Nem éri meg kispórolni az időt és a kreativitást a hirdetés elkészítésének folyamatából. Ne gondoljuk, hogy hátradőlhetünk, ha egyszer kikerült a cégünk honlapjára a nyitott pozíció, jusson eszünkbe, hogy azt utána még kommunikálni is kell és tartsuk szem előtt, hogy minden egyes álláshirdetés az Employer Branding stratégiánk része is egyben.

Az összefoglaltak irányadóak, a lényeges szempontok felsorolását még sokáig folytathatnánk, például a színes, illusztrált, képekkel ellátott hirdetések erejével vagy a képzési, fejlődési és tanulási lehetőségek bemutatásának szükségességével. A legfontosabb szempont azonban elemzéstől függetlenül a hitelesség marad, amit mindig érdemes szem előtt tartani az álláshirdetés megírásakor.

 

Képforrás: freepik.com

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
Kapcsolódó cégek

Még keresed az álomállást?

Maradj naprakész a legújabb hírekkel és ajánlatokkal, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig az elsők között értesülj róluk!

Add meg az e-mail címed