close
Vissza a blogra
Koós Petra
4 perc
július 15.
Munkavállalóknak

Öltözz sikerhez: mit viselj egy állásinterjún?

Nem a ruha teszi az embert, mégsem mindegy, mi viselünk. Akár az álommelónkba is kerülhet egy rosszul választott viselet. Tudd meg szakértőnktől, hogy milyen az állásinterjúhoz illő öltözék?

Az állásinterjú a munkakeresők többségének felér egy rémálommal: stresszhelyzet, ahol nem elég, hogy tudásunkat, személyiségünket teszik mérlegre, de árgus szemek vizslatják megjelenésünk legapróbb részleteit is. Az első, és igen gyakran sorsdöntő találkozóra sokan rögeszmésen ragaszkodnak a fehér ing, sötét kosztüm/öltöny kombináció viseléséhez, azonban sokszor éppen ezzel rombolják le az első benyomást remélt jövendőbeli munkahelyükön.   

Persze van az a pozíció, ahová elvárt megjelenés lehet egy igényes öltöny vagy hölgyek esetében a kosztüm, de még ebben az esetben sem szükséges feltétlenül a feketéhez nyúlnunk, hiszen ahhoz, hogy az interjúnk minden részletében emlékezetes maradjon, érdemes öltözékünk segítségével is megcsillantani egyéniségünket - különösen a mostani munkaerő-túlkínálati piacon. 
Néhány megfontolandó tanács, hogy mit viselj egy interjún 

Az első és legfontosabb szempont a megfelelő viselet kiválasztásakor, hogy semmiképp ne érezd magadat feszélyezve: például ha soha nem hordasz nyakkendőt vagy szoknyát, most se tedd. Ahhoz, hogy magabiztos lehess és önmagad adhasd a sorsdöntő beszélgetésen, komfortosan kell érezned magad a bőrödben és ehhez nagymértékben hozzájárul a ruha, amelyet viselsz.  

Szempont az is, hogy soha ne öltözd túl az alkalmat: sokkal fontosabb, hogy ápoltsággal és harmonikus megjelenéssel tiszteld meg az interjút és az interjúztatókat, mintsem, hogy úgy készülj a bemutatkozásra, mint az érettségi vizsgára vagy egy szombat estére. Előbbi túl “szürke”, utóbbi túl harsány.

Bátran viselj színeket, persze a rikító neonok helyett a pasztell árnyalatokat részesítsük előnyben! Ideje kiverni a fejekből, hogy interjúra csakis a fekete-fehér lehet nyerő páros. Annál is inkább, mivel a színek bizonyítottan hatással bírnak környezetükre. Így például a sárga a gondolkodás és kreativitás színe, javítja a koncentrációt, élénkít és érdeklődővé tesz, a narancssárga segíti a kapcsolatteremtést, a kék nyugalmat sugároz, a lila pedig oldja a stresszt, miközben a fekete zárkózottá, komorrá tesz és egyfajta elhatárolódást fejez ki. Ha mindenképpen egyéniséged “sötétebb oldalát” szeretnéd megmutatni, válasz inkább egy elegáns sötétkék darabot.  

Tipp: nézz utána a kiszemelt munkáltató weboldalán van-e feltüntetve vállalati dress code? Inspirálódhatsz esetleg a “rólunk” vagy “bemutatkozás” menüpontban látható fotókról, a közösségi média felületeken posztolt céges rendezvényeken, csapatépítőkön készült képek alapján: jövendőbeli kollégáid öltözéke jó támpont, sokat segíthet a választásban. 


Dobd be magad az álláspiacra a Self-branding profilod kitöltésével! Legyen neked is egyedi és profi az önéletrajzod, amivel egy kattintással jelentkezhetsz a DreamJo.bs-on található bármely állásra! Próbáld ki már most! Segítségként olvasd el a blogcikkünkket a Self-branding profil működéséről.


 

Néhány alapszabály nőknek: 

  • Amennyiben beszéd közben szeretsz gesztikulálni jó, ha tudod: a csillogó, csörgő kiegészítők (pl. karkötők) elvonják mondanivalódról a figyelmet.

  • Kerüld a mélyen dekoltált felsőket, a magasan sliccelt szoknyákat, az ujjatlan felsőket - ezek provokatív üzenete nem vetne rád jó fényt.

  • A sminked és a frizurád legyen természetes, olyan ahogyan nap mint nap találkoznak majd veled a kollégák. A cicaszem, vörös rúzs csakis kivételes esetben működik: akkor viseld interjún, ha ez egyébként is mindennapi megjelenésed, karaktered része és fontos számodra, hogy a munkáltatói közeg ezt el is bírja. 

  • Protokollárisan a szoknyaviselés hivatalos alkalmak esetén, mint amilyen egy interjú is megköveteli a harisnyát, de manapság a legtöbb cég már nem ennyire formális. 

  • Ugyanakkor a szoknya hossza, fazonja mindenhol kritikus pontnak számít: abszolút tiltólistás a mini! Szoknyád néhány centivel a térd fölött vagy ha alkatilag előnyösebb, 3-5 centivel a térd alá érjen.  

  • Nőként is elfogadott megjelenés, ha inkább “nadrágos vagy”, viszont jó ha észben tartod: a farmer és a leggings viselése nem kedvez az alkalomnak.

  • A nagy bevásárló és a mindent elnyelő zsák-táskákat hagyd most otthon, egy kisebb, kompakt válltáskával érkezz, mely cipőd színével harmonizál.

  • A lapos sarkú szandálok és cipők nem interjúra valók, ahogyan a tűsarkú vagy épp platformcipők is túlzásnak tűnhetnek. Ideális választás egy szolidabb kényelmes félcipő, 4-6 centis sarokkal - télen is igyekezzünk ebben a stílusban gondolkodni, kerüld a térdcsizmát és a hótaposót.

Néhány alapszabály férfiaknak: 

  • Rövidujjú inget semmilyen körülmények között ne viselj interjún (meg úgy általában).

  • Igen, interjún a rövidnadrág is tabu.

  • Felejtsd el az érettségiről megmaradt halszálkás öltönyödet vagy a húsvéti locsolásra tartogatott darabot, ha nincs a tarsolyodban ezeknél stílusosabb darab, de a közeg megkívánja, SOS megoldásként jó választás egy vászon chino nadrággal párosított ing, amit hűvösebb időben feldobhatsz egy vékonyabb kötött pulóverrel, de kifejezetten kifinomult stílusra vall a garbó sportzakó párosítása is.

  • Ne feledd, állva a felső gombot mindig begombolva tartjuk, miután helyet foglalsz pedig kigombolva, de a zakó az interjú során sosem kerül le! 

  • Amennyiben nyakkendő viselése szükséges, kerüld a komolytalan, mintás darabokat, a legjobb választás egy semleges színű ing és hozzá egy klasszikus egyszínű nyakkendő, az öltözéked többi darabjával harmonizáló színben. Bár apróságnak tűnik, sokan elhibázzák: ügyelj a megfelelő nyakkendő kötésre.  

  • Ha egy felnőtt, rátermett férfi benyomását szeretnéd kelteni a sportcipőt hanyagold, még akkor is, ha egyébként szívesen hordod: öltönyhöz-öltönycipő, míg egy sportosan elegáns öltözékhez pl. hasítottbőr, vagy elegánsabb vászoncipő a megfelelő választás.

  • Öved, cipőd és órád anyaga és színe harmonizáljon egymással.

  • A zoknid szintén passzoljon a cipőd és a nadrágod színéhez, emellett a bokavillantás sem preferált - ha csak nem zsigerből jön, mint az olaszoknak.

  • Légy frissen borotvált, amennyiben hétköznapi megjelenésed része a szakáll, látogasd meg interjú előtt kedvenc borbélyodat.


 

Vendégszerző: Koós Petra, a Style of Smile blogmagazin szerzője, styling- és divatszakember. Szívügye a fenntarthatóság, valamint az otthon és környezetünk harmóniájának megteremtése.


 

Képforrás: pexels.com

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
Kapcsolódó cégek

Még keresed az álomállást?

Maradj naprakész a legújabb hírekkel és ajánlatokkal, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig az elsők között értesülj róluk!

Add meg az e-mail címed