close
Vissza a blogra
Dreamjo.bs
november 22.
Álommelók

Skyscanner – Álommeló cenzúra nélkül I. rész

Nézz be a Skyscanner mindennapjaiba egy Software Engineer szemüvegén keresztül.

A Skyscanner sokunk számára egy nagyon pozitívan csengő név. Rögtön izgatottak leszünk, hiszen eszünkbe jutnak külföldi kiruccanásaink is már azon fantáziálunk, hova utazunk legközelebb. Elénk tárulhat képzeletünkben akár a legfrissebb design trendeknek megfelelő szuper magyarországi irodájuk, ahol gondolatban már le is forgattuk egy munkanapunkat. Az első asszociációkon túl is akadnak még csábító tényezők, mint például a magyar fejlesztésű mobilapplikáció vagy az igazi startup sikertörténet. Van bárki is, aki ne akarna náluk dolgozni? Úgy sejtjük nincs. Nos, most ha nem is dolgozóként, de bekukucskálhatunk egy Software Engineer, Czvikli Tibor mindennapjaiba a Skyscanner-nél:

Hogyan telik egy munkanapod?

Terméket fejlesztek. A Skyscanner több platformon elérhető, és ezek közül az iOS-es és Android-os applickációk teljes fejlesztésén dolgozok és az ehhez kapcsolódó backend rendszer fejlesztésén. Csapatunknak van egy meghatározott célja, aminek az eléréséhez minden lépésében részt veszek. Fejlesztéstől a tesztelésen keresztül a monitorozáson át, alertingen a teljes user élmény biztosításáig.

Milyen feladaton dolgozol jelenleg?

User generated content, ami nálunk azt takarja, hogy hogyan mutatunk meg felhasználok által kreált visszajelzéseket, értékeléseket, képeket más felhasználóknak.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Azt, hogy egy nemzetközi csapat része lehetek, és a jó ötletem és véleményem mindig számít.

Mi a munkavégzés menete?

A proaktivitás. Nincs konkrétan megmondva, hogy mit kell csinálnom, van egy jól meghatározott csapat cél, ami felé az egyéni képességeimet legjobban kihasználva a legtöbbet hozzáteszem, így elősegítve hogy elérjük azt.

Hogyan tudod követni a nagy szabadság mellett a feladataidat?

Agilisen dolgozunk a SCRUM alapelveit betartva és ezt JIRA-ban vizualizáljuk. Itt követem én is a feladataimat.

Hogyan képzeljük el a cég működését?

Mint egy sok start up-bol álló, de még is egy irányba mozgó egy célért dolgozó nagyszerű emberek összeségét.

Honnan érkeznek az ötletek?

A cég vízióját követve, támogatva és segítve igazából mindenkitől.

Mi volt a leghasznosabb szakmádba vágó könyv, és mit olvasol most?

Szakmai téren legfőképpen: blog posztokat, dokumentációkat, Kenya: Robert C. Martin: Clean Code 

Hogyan kerültél a jelenlegi pozíciódba?

A Budapest iroda akkori vezetője előadást tartott az egyetememen és ő hívta fel a figyelmemet a Skyscannerre és ezután jelentkeztem a friss diplomás programba ahova felvételt nyertem.

Miért jelentkezzen hozzátok valaki?

Tanulási lehetőség, emberi érzelmek elfogadása, nagy volumenű és nemzetközi projektek (70 millió felhasználó havi szinten) - ezek jellemzik legjobban szerintem a céget, ezért érdemes.

Az interjúból kiderül, hogy a Skyscanner-nél számít a csapattagok véleménye és nem kell titokban tartaniuk az innovatív ötleteiket sem. Junior programmal támogatják a friss diplomások munkába állását és később is folyamatos fejlődési lehetőséggel támogatják őket útjukon. Náluk közös érdekért együtt dolgozva lehet világszínvonalú terméket létrehozni, hogy a nap végén mindenki büszkén mehessen haza a munkából.

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
Kapcsolódó cégek

Még keresed az álomállást?

Maradj naprakész a legújabb hírekkel és ajánlatokkal, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig az elsők között értesülj róluk!

Add meg az e-mail címed