close
Vissza a blogra
Dreamjo.bs
december 05.
Álommelók

Skyscanner – Álommeló cenzúra nélkül II. rész

Nézz be a Skyscanner mindennapjaiba egy HR Business Partner szemüvegén keresztül.

A Skyscanner – álommeló cenzúra nélkül című cikkünk folytatásában egy HR Business Partnert, Vértesi Andreát kérdeztünk a mindennapjairól és a szervezetről. Az interjú a Skyscanner egy másik oldalát is bemutatja, megismerhetjük a szervezet felépítését és részben a management működését is. Így már egészen kerek képet kaphatunk az ottani csapatról, és persze továbbra is játszadozhatunk a gondolattal, hogy milyen lenne egy napunk az ország egyik legmenőbb cégénél.

Hogyan dolgozol?

HR Business Partner: Nagyfokú önállósággal, egy nemzetközi HR-es csapat részeként.  Budapesten ezen a területen egyedül vagyok, feladatom részben a helyi csapat, másrészt nemzetközi mérnök csoportok támogatása. Szakmai oldalon szorosan együttműködünk más országaiban dolgozó HR-es kollégákkal, közösen alakítjuk ki, formáljuk visszajelzések alapján a HR folyamatokat, vezetünk be globálisan működő rendszereket, dolgozunk ki olyan megoldásokat, melyeket konzisztensen tudunk alkalmazni az országokban, figyelembe véve azok helyi sajátosságait is.

Mit csinálsz egy munkanapod során?

HR Business Partner: Ez attól függ, hogy egy adott időszaknak mi a kiemelt projektje. Egyéni és csoportos beszélgetéseken veszek részt, melyeknek célja az igények, problémák feltérképezése és megoldások kidolgozása, HR-es folyamatok fejlesztése, melyek segítik egy olyan környezet kialakítását, ahol a siker hátterében az elkötelezettség, együttműködés és a nyitottság áll.

Hogyan követed a feladataidat?

HR Business Partner: Elektronikus (JIRA, MS Outlook naptár) és klasszikus papíralapú módon.

Milyen feladaton dolgozol jelenleg?

HR Business Partner: Az évvégi teljesítmény-értékelés előkészítése van középpontban, arra koncentrálva, hogy mindenki értse, hogy mi a folyamat lényege, és mit tehet azért, hogy az értékelés minél pontosabban tükrözze a félév teljesítményét és a visszajelzések alapján segítse a következő félév sikerességét.

Mi volt a leghasznosabb szakmádba vágó könyv, és mit olvasol most?

HR Business Partner: Bock László: Work Rules. Most pedig az Al Ghaqui Hesna: Féljünk bátran című könyvet olvasom.

Hogy kell elképzelni a cég működését?

HR Business Partner A cég nem hagyományos szervezeti felépítésben működik, a szervezeti egységek célok mentén szerveződnek és több funkciót foglalnak magukba. A szervezeti alapegységek a squadok (autonóm csapatok) melyek tribe-okba rendeződnek. Az együttműködés, a bevonás, a vélemények szabad felvállalása és megvitatása a munkavégzés alappillérei, mind helyi, mind a globális csapatokban. Természetesen a squad-ok, tribe-ok a globális célkitűzésekkel összhangban működnek, de azok megvalósításában nagyfokú szabadságot élveznek. A cég dinamikájában és rugalmasságában hordozza a startup jegyeket, ugyanakkor az intenzív multinacionális növekedéssel megjelennek a nagyvállalati, szélesebb körű lehetőségek, melyek hosszabb távú, változatos karrierutakat tesznek lehetővé.

Hogyan képzeljük el a squad-ok és a tribe-ok működését?

HR Business Partner: A globális stratégia megvalósításában nagy szerepe van az egyéni elképzeléseknek, ötleteknek, melyeket először a squad majd a tribe szinten értékelnek, tesztelnek a csapatok, hogy illeszkednek-e a stratégiai irányba, a céget a sikeresség felé viszik-e.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

HR Business Partner: A csapatot, akikkel együtt dolgozhatok. A pozitív, nyitott, támogató és professzionális hozzáállást.

Miért jelentkezzen hozzátok valaki?

HR Business Partner: A Skyscanner kultúrája rendkívül vonzó, nagy szabadságot ad, tanulási, kísérletezési lehetőséget biztosít, megbízik a kollégákban, hogy felelősséggel, elkötelezettséggel dolgoznak, azzal a céllal, hogy az utazókat a legjobb megoldásokkal támogassák. Ha valakinek fontosak a széles skálájú kihívások, a rugalmasság, a szakmaiság és az együttműködés akkor itt nem fog csalódni, úgy éli majd meg, hogy ez ’fun’.

Nyitottság, bizalom, szakmaiság, fejlődési lehetőség, maximális támogatás. – Mi kell még? A Skyscanner ismét olyan értékeket sorakoztatott fel, melyek visszaigazolják hírnevüket és bennünket is arra buzdítanak, hogy példát vegyünk róluk.

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
Kapcsolódó cégek

Még keresed az álomállást?

Maradj naprakész a legújabb hírekkel és ajánlatokkal, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig az elsők között értesülj róluk!

Add meg az e-mail címed