Ma már nem csak egyszerűen állást keresünk, egyenesen az álommelóra vágyunk. Több helyen olvashatunk arról, hogy mire van szükség egy állásinterjú nyélbe ütéséhez, de vajon mi kell a vágyott pozíció megszerzéséhez.
Az első és legfontosabb, hogy pontosan tudjuk, mit szeretnénk elérni. Nem elég csak körvonalazni, hogy „hát sok pénzt szeretnék keresni” vagy hogy „rugalmas időbeosztásra vágyunk”, azt is meg kell terveznünk, hogy milyen feladatokkal szeretnénk foglalkozni egy napunk során, és hogy milyen szerepkörben kívánjuk mindazt megvalósítani. Ahhoz, hogy tisztán lássuk, milyen feladatkör passzol hozzánk a leginkább, ismernünk kell erősségeinket és gyengeségeinket egyaránt.
Némi önreflexióra lesz szükség, hogy beismerjük bizony vannak olyan területek, amikhez nem értünk, sőt jobb, ha nem is engednek minket a közelükbe. Továbbá nem érdemes, eltitkolni egyetlen ügyességünket sem, mert sosem tudhatjuk, hol és mikor fogjuk kamatoztatni azokat. Például, ha a gumilabda pattogtatásban vagyunk verhetetlenek, akkor a CV-ben azért még nem ajánlatos feltüntetni az ilyesfajta rejtett szupererőinket, viszont el lehet gondolkodni azon, milyen képességeinket mozgatjuk meg, mikor a labdát pattogtatjuk és hogyan tudnánk más területen is hasznosítani azokat a forrásainkat.
Egy dolgot mindig tartsunk szem előtt: az elvárásaink legyenek reálisak. Ennek elérésében tud segíteni az, ha jól ismerjük magunkat és nem akarunk olyasvalakivé válni, akivé eredendően nem válhatunk. Azaz remegő kézzel ne fodrászkodjunk, vagy például ha nem bírjuk a csendet, ne menjünk könyvtárba dolgozni.
Ha már tudjuk mit is szeretnénk igazán, eszünkbe se jusson halogatni. Hajlamosak vagyunk elvegetálni a komfortzónánkon belül, hiszen ott is megteremtődik az a minimum, amivel már jó ellubickolhatunk az életben. Nem érdemes sokáig ismételgetni, hogy „á még nem” vagy hogy „majd egyszer azt szeretném, hogy...”. Az az igazság, hogy minél tovább időzünk egy élethelyzetben, annál nehezebb lesz kilépni belőle, és minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé vesszük könnyen a változásokat. A legjobb, ha még akkor kipróbáljuk és megismerjük magunkat különböző területeken, mikor még kevés dolog köti meg a kezünket, például egy lakáshitel, vagy a gyermekinkért vállalt felelősség, vagy esetleg egy tartós betegség.
Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ez az egész csak egy rózsaszín cukormázba csomagolt tündérmese. Elértünk ugyanis ahhoz a korszakhoz, amikor szinte mindent lehet. Tanulhatunk, utazhatunk, idegen nyelveken beszélhetünk kortól, nemtől, nemzetiségtől és bármilyen társadalmi szereptől függetlenül. Miért is ne használhatnánk ki ezt a ránk hullott szabadságot?
És ha tudjuk mire vágyunk és teszünk is érte, de mégis azt látjuk, hogy veszett fejsze nyele, akkor se adjuk fel könnyen. Minden sikeres ember mögött kudarcok sora áll. Találgathatunk, hogy vajon a bukások ellenére, hogyan érték el mindazt, amit kitűztek célnak, de biztosak lehetünk benne, hogy a kitartás ott szerepel a közös nevezők között.
