A „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdés mindannyiunknak ismerősen cseng gyerekkorunkból. Talán még arra is emlékszünk, hogy egy idő után a jó szándékú, kedves kérdést felváltotta az „elkéne már dönteni” vagy a „nem lehetsz ez is és az is, egyet válassz” mondat, ami lássuk be, nem kis nyomást helyezett ránk. Ha a közvetlen környezetünkben élők nem is hangoztattak ilyesmit, a társadalom felől érkező elvárást továbbra is érzékelhettük.
Mi emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy túlidealizáljuk saját szerepünket a világban. Úgy hihetjük, mindannyian egy konkrét célért vagyunk itt, egy valamiben lehetünk jók és van egy konkrét út, amit nekünk szántak. Vajon mindenkinek teremhet a Földön babér? Lehetséges, hogy nem, vagy nem csak úgy, ahogy elképzeltük. Az is lehet, hogy nem csak egy út jár nekünk.
Sokan azért nem tudják megválaszolni a nagy kérdést, hogy mit szeretnének kezdeni az életükkel, mert túl sok minden érdekli őket ahhoz, hogy választani tudjanak egyet. Vannak olyan emberek, akik több területen is képesek kimagasló teljesítményt nyújtani, különböző élethelyzetekben is megállják a helyüket és akár többféle munkakörben is ki tudnak bontakozni. Az ilyen sokoldalú személyeket multipotenciálisaknak is nevezik. Kicsit erős ez a címkézés, hiszen nem csak a kimondott multipotenciálisakban élhet a vágy az újdonság és önmaguk próbára tevése iránt, az viszont lehetséges, hogy nincs mindenkinek annyi lehetősége a megvalósításra, mint nekik.
Ma az y és z generáció növendékeit előszeretettel illetik meg azzal, hogy nem tudják mit akarnak, gyakran váltanak munkahelyet és nem képesek elköteleződni. Miért is tennék, amikor a lehetőségek korát élik? Vagy ha több minden lakozik bennük annál, hogy megálljanak az első bevált pozíció mellett? Valójában egy remek élmény multipotenciálisnak lenni és a sok tapasztalat által igazán kivételes szakemberré lehet válni. Az egyetlen bökkenő az, hogy a munkaerőpiac kevésbé rugalmasan áll ehhez a történethez. A „jop hopper” az egyik leggyakrabban elhangzó szó egy kiválasztási folyamatban és sokakat alaptalanul illetnek meg vele.
Az a helyzet, hogy nehéz megváltozni egy ilyen izgő-mozgó személyiséggel, és nem segít a változásban a sok elutasítás és címkézés. Persze akár vehetnének akkora erőt magukon, hogy megüljenek egy munkáltatónál, egy munkakörben akár 10 évig, de biztos, hogy nem lesznek elégedettek, hatékonyak vagy egyáltalán boldogok, sőt többé multipotenciálisak sem. Kár lenne letörni a szárnyaikat, már csak azért is, mert ma már nem arra kell felkészíteni a diákokat és a pályakezdőket, hogy egy szakmára koncentráljanak, mert előfordulhat, hogy mire elvégzik a képzésüket, nem csak irreleváns lesz a tudásuk, de még a szakmájuk is eltűnhet.
A jelen és főleg a jövőbeli munkaerőpiacon az tud érvényesülni, aki gyorsan alkalmazkodik a változásokhoz, egy életen át képes tanulni, nyitott, önálló és törekszik az innovációra. Így a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdés létjogosultságát vesztette, ahogy a „válassz egyet” felszólítás is.
Emilie Wapnick coach, író, művész a téma lelkes szóvivője maga is több lábon áll. Szeretné, ha eljutna az üzenete minden útját keresőhöz, miszerint nincs velük semmi baj, előbb vagy utóbb találnak majd olyan tevékenységet, többet is, amiben jól érezhetik magukat. Ehhez azonban aktívan kell próbálkozni.
Wapnick egy előadásában Dr. Bob Childs hangszerkészítőt és pszichoterapeutát, valamint Amy NG tanárt, grafikust, vállalkozót, magazin szerkesztőt és kreatív rendezőt említi példaként a multipotenciális személyiségre. A különböző művészeti ágakban jeleskedők gyakori jellemzője még, hogy több tehetséggel is megáldották őket. A polihisztor elnevezés elsősorban ezekből a körökből indult ki a reneszánsz idején, amikor is úgy tartották, hogy az ember csakis több lábon állhat és több szakma tudója kell, hogy legyen. Ma remek példája ennek, csak hogy egyet említsünk, Ronnie Wood híres basszusgitáros, elismert szobrász és festőművész. Magyarországon is van kiről példát venni, Göncz Árpád hajdani köztársasági elnök, mellette műfordító, akinek a Gyűrűk Ura trilógia magyar fordítását köszönhetjük.
Vajon meddig lehet fokozni a multipotencialitást? A világ legtöbb diplomájával rendelkező ember 15 különböző egyetemi szakirányt végzett el. Ő az olasz Luciano Baietti. Élete során mindvégig egy olasz városban élt, dolgozott és tanult, körülbelül 3 évente váltott szakmát, és mindig az aktuális munkája mellett folytatta tanulmányait. Baietti már elmúlt 70 éves, de a táplálkozástudományokat még nagyon csábítónak találja.
Nem tudjuk még pontosan, hol van a határ, de talán oda tehetjük, ahol már az egyik tevékenység a másik rovására megy. Előtte azonban csak a fantáziánk szabhat határt. Mikor azt érezzük, hogy többre vagyunk képesek annál, mint amit csinálunk, biztosak lehetünk benne, hogy az úgy is van, különben nem éreznénk ilyesmit. Ne ijedjünk meg az álmainktól és a környezetünk szűklátókörétől, hiszen nem lehetünk biztosak abban, hogy csak egy utat szántak nekünk.
