A multitasking jelensége töretlen népszerűségnek örvend. Még mindig sokan multitaskolnak, annak ellenére, hogy több soron bebizonyosodott már korábban, hogy valójában nem is létezik az, amit a multitasking alatt értünk.
A köztudatban a multitasking kifejezés egyszerre több tevékenység párhuzamos végzését jelenti. A háttérmechanizmusát tekintve ehhez arra lenne szükség, hogy a figyelmünket több irányba célozzuk egyidőben. Mindez lehetetlen, ugyanis a figyelmünk egyedül a nagyon gyors váltásra képes.
Szóval amikor telefonálás közben írunk egy e-mailt, vagy beülünk egy előadásra, de közben pötyögünk a mobilunkon, vagy ha egy cikk olvasása közben megnyitjuk a Slack-et, mit sem sejtünk arról, hogy éppen figyelmünket ziláljuk szét, és rég nem tudunk már érdemben koncentrálni az interferencia fennállása miatt.
Az interferencia jelenségét jól el tudjuk képzelni, ha arra gondolunk, hogy éppen franciát tanulunk és közben hallgatjuk a brit éllistásokat, majd váltunk két szót a mellettünk ülővel magyarul, azután visszanézünk a könyvre, hogy folytathassuk a franciát, de hirtelen nem tudjuk, hogy fiúk vagy lányok vagyunk. Ezek körülbelül egy-két másodperc alatt lefutnak a fejünkben és gyorsan vissza tudunk állni az eredeti üzemmódunkba, és bár nem feltétlen vesszük őket észre, mégis nyomot hagyhatnak maguk után.
A figyelmi folyamataink megtörése valójában nem egy szuperképesség, sőt káros hatással bír a memóriánkra és intenzívebben terheli az agyat.
Egy amerikai kutatás szerint az emberek 50 %-a remek multitasker-nek tartja magát és szívesen feltünteti ezt a nem létező tulajdonságot az önéletrajzában, vagy kiemelné egy állásinterjú során. Valójában a lakosság 1%-a képes olyan munkavégzésre, ami valós multitaskingnak tűnhet, azonban a háttérben igazából csak eszméletlen gyors váltás zajlik a figyelem tárgyai között.
A multitaskingot továbbra is többnyire egy kívánatos tulajdonságnak, egyfajta különleges képességnek ítéljük meg, és sokan úgy hisszük, hogy kimondottan jók vagyunk benne.
Manapság rengeteg pozíció megköveteli a figyelmünk felosztását. Rendszerint egyre több csatornán kommunikálunk egymással, a szolgáltatásunkkal/ termékünkkel is több fórumon vagyunk jelen, nem mellesleg párhuzamosan élünk offline és online életet. Egyelőre még nem is gondoljuk, milyen káros ez a mentális egészségünkre.
Néhányunknak már sikerült annyira túltolni az állítólagos multitaskolást, hogy következtében neurotoxikus állapotba került a figyelemért felelős agyterület. Mit jelent ez? Nos, szegény kis receptorok nem győzték felvenni az ingerek tömkelegét, és végtére úgymond kisültek, a gyakorlatban pedig kedves tulajdonosuk már csak pislogni tudott, figyelni azonban kevésbé.
Nincs okunk az ijedtségre, nem egy gyakori példáról van szó, és egyébként is Amerikában történt, ahol bármi megeshet. Viszont arra mi magunk is odafigyelhetünk, hogy a kapkodás, ide-oda kattintások helyett a feladataink egymásutániságára törekedjünk. Segíthet, ha eltesszük az asztalunkról azokat a dolgokat, amelyekkel a jelen pillanatban nem foglalkozunk, és bezárjuk azokat az ablakokat a képernyőnkön, melyekre éppen nincs szükségünk.
Az egyik legnagyobb csapda az e-mailek tíz percenkénti csekkolgatása, főleg, ha közben van egy feladatunk, ami koncentrációt igényelne. Vezessünk be nekünk megfelelő kis szabályokat, például: csak két óránként nézzük meg az üzeneteinket, akkor viszont válaszoljuk is meg őket.
Nem tudni hova tovább facsarjuk még magunkat és meddig díszeleg még a multitasking, mint elvárás az álláshirdetésekben, de ideje bátran felvállalni, hogy emberi mivoltunkból kifolyólag „csak” a figyelmünk villámgyors váltására vagyunk képesek, és azt sem feltétlen szeretnénk mesteri szinten, napi nyolc órában űzni, a kimerítő és leépítő hatása miatt.
