Szakmai ismeretek

B2B értékesítési tapasztalat
Műszaki érzék
Vevőtámogatás tapasztalat
CRM rendszerek ismerete
Gyártási tapasztalat

Emberi tulajdonságok

Kommunikatív Vevő központú, empatikus Fejlődésre és tanulásra kész Célorientált, őszinte Precíz, önálló, kreatív

Előny, ha...

Egyértelmű előny, ha az értékesítési tapasztalatod mellé műszaki végzettség vagy tapasztalat is párosul.

Állás leírása

Az Értékesítési Mérnök pozíció esetében mindkét szónak különös jelentősége van.

Egyrészt számítanánk rád a hagyományos értékesítési feladatokban, úgymint a nemzetközi és hazai vevők látogatása és támogatása, igényeik megértése és a termékfejlesztési csapat felé való kommunikálása.

Másik oldalról mérnökként segítenél a vevőknek az első közös installációkban és beállításokban.

Ekkor kezdhetsz
akár holnaptól

Az ideális jelentkező

Igaz, hogy tech cég vagyunk, de egyértelműen humán központú. Olyan kollegákat keresünk, akik szakmai felkészültségük mellett jól illeszkednek a csapatba. Megpróbáltuk összeírni, milyennek látjuk magunkat. A energikus, kreatív, kíváncsi, felhatalmazó, nyitott, őszinte és tudatos jelzők nyertek. Ha te is ilyennek látod magad, biztosan jó lesz együtt dolgozni.

Jelentkezés módja

  • Jelentkezés nyelve: magyar
  • Jelentkezés nyelve: angol
  • Önéletrajz

Végzettség

Általános
Érettségi
vagy
Általános
BSc

Nyelvtudás

Angol
Kiváló kommunikáció szóban és írásban is
és
Magyar
Kiváló kommunikáció szóban és írásban is

Iroda cím

Budapest, Király u. 26, 1061 Hungary

Munkaidő

Rugalmas
Heti munkaidő
40 óra/hét
Törzsidő
10 - 16

Fizetési sáv

Havi Bruttó fizetési sáv
450 000 — 550 000 HUF

Juttatások

Étkezés
Kávé
Képzés
Konferencia támogatás Házon belüli képzés Képzési hozzájárulás
Jóllét
Coaching Sportolási támogatás Csapatépítő programok
Utazás
Tömegközlekedési támogatás
Eszközök
Céges telefon Notebook Tablet

Feladatok

  • Egy világszínvonalú ipari IoT termék értékesítésén dolgozol majd
  • Magyarországi és nemzetközi projektek támogatása
  • Vevői látogatások, helyszíni támogatás
  • Nemzetközi leadek kezelése, transzformációja, támogatása
  • HubSpot CRM rendszer alkalmazási területeinek kiterjesztése, fejlesztése

Technológiák, eszközök

Hubspot Microsoft Teams

Így dolgozunk mi

Felállítunk egy stratégiai tervet, ami nemcsak a termék, de az üzlet és a szervezet fejlesztésének legfontosabb lépéseit is tartalmazza. Ezek alapján, a termék érettségét is figyelembe véve tűzzük ki és vizsgáljuk felül az akutális értékesítési célokat és módszereket.

Ügyelünk arra, hogy a termékünk valós vevői igények alapján fejlődjön tovább, kulcsfontosságúak az értékesítéstől származó infók.

Leendő csapatod

Csapat mérete
6-10 fő
Legfiatalabb, legidősebb kolléga életkora
21 - 46

Mit fogsz tanulni

Azt hiszem sikerült megértenünk, hogy a cég csak akkor maradhat versenyképes és fejlődhet folyamatosan, ha a munkatársai is ezt teszik.

Ezalatt nemcsak azt a folyamatos indirekt tanulást értjük, ami a startup lét velejárója, hanem a kifejezett képzést is. Minden évben közösen meghatározunk egy soft és egy hard skillt, amit tudatosan fejlesztünk. Emellett munkaidőt biztosítunk az önképzésre is.

Termékünkről

Ipari digitalizació - mobiltól az AI-ig

A megoldásunk alapját egy akár ingyeneses letölthető, BTLE szenzort működtető mobil applikáció adja. E köré épül a termékünk, vagy még inkább a szolgálatásunk igazán izgalmas része, amikoris a mobil telefont kiváltva egy átjárón keresztül érjük el az IIoT érzékelőket, gyűjtük be, dolgozzuk fel az adatokat és mesterséges intelligenciával támogatott elemzésekként adjuk át azokat.

Missziónk

Azért dolgozunk, hogy a kisebb termelő vállalatok is megőrizzék, sőt növelhessék a versenyképességüket azáltal, hogy egyszerű, gyors, olcsó ipar 4.0 adatokat és mesterséges intelligencia által meghajtott elemzéseket adunk ehhez a kezükbe.

Hozzájárulunk a hatékonyabb működés általi energia megtakarításhoz, vagyis az ipar ökolábnyomának csökkentéséhez.

Mi hiányozna, ha elmennék?

Bende
			    									- Fejlesztő

hmm talán az, hogy az egész nagyon emberközpontú, ami szerintem egy multinál nem feltétlen van így

Bende , Fejlesztő

Fotó az irodáról

Haris Digital - Fotó az irodáról  - Budapest, Király u. 26, 1061 Hungary

Csapatvideó

Haris Digital - Csapatvideó

Ettől különleges a termékünk

Mesterséges intelligencia Mobil eszközök az iparban Gyors kipróbálás Azonnali sikerélmény Berendezéstől független Vezeték nélküli technológia Minden gyártó berendezésen OK Gyors skálázás

Történetünk

  1. 2018.12

    Alig több, mint egy éve, hogy Bécsben, az ipari AI-ban bizonyító osztrák kollegákkal megalakul a cég

  2. 2019.05

    Az első szakipari kiállításunk ahol bemutattuk az MVP-t. Nagyon MVP volt.

  3. 2019.08

    Az első fizető vevőnk. Innéttől kezdve már hivatalos: van piaca a termékünknek.

  4. 2019.10

    Az első nemzetközi kiállítás, ahonnét először streameltünk valós idejű adatokat.

  5. 2019.10

    Magyarország legjobb IoT startupjának választ minket a CESA.

  6. 2020.02

    Megjelennek az első gépi tanulással meghajtott funkciók.

  7. 2020.03

    Az első Pro vevőink: valós piaci igény a napi gyártásfelügyeletet biztosító megoldásunkra.

  8. 2020.03

    Sikeres második körös tőkebevonással biztosítottuk a fejlődés anyagi hátterét.

Hogy szólhatnak bele az alkalmazottak a cég életébe?

Kifejezettem bátorítjuk is a kollegákat, hogy beleszóljanak a cég működésébe úgy stratégiai, mint napi szinten. Fejlesztőként szabad kezed lesz a user story megvalósításában, persze támogatunk ha kell

Kedvenc tárgy az irodában

Haris Digital - Kedvenc tárgy az irodában  - Budapest, Király u. 26, 1061 Hungary

Így képezzük a kollégákat

Komolyan gondoljuk a "Team First" és a "Tanuló Szervezet" filozófiánkat. Hiszünk abban, hogy ezek a jövőnk legfontosabb zálogai, ennek megfelelően ösztönözzük a szervezett és az önálló tanulást is.

Kétszavasok

Sör, bor vagy tömény?
Sör
Nyakkendő vagy rövidnadrág?
Rövidnadrág (sohasem nyakkendővel)
Bringa, BKV vagy autó?
BKV, Bringa. Auto, ha muszáj

Ügyfeleink

Haris Digital - Ügyfeleink
Haris Digital - Ügyfeleink
Haris Digital - Ügyfeleink
Haris Digital - Ügyfeleink
Haris Digital - Ügyfeleink

Ezt szeretjük a legjobban az irodában

Amellett, hogy könnyen megközelíthető bármilyen tömegközlekedési eszközzel a legfontosabb talán az a pezsgés és vibráció, amit csak egy ilyen startup gyűjtőhely adhat. A HubHub nemcsak a modern, de ugyanakkor emberléptékű és központú designja, hanem a kényelmi szolgáltatásai és a lokációja miatt is szerethető. Megfelelő bázis ez a legjobb magyar IoT Startupnak, akik mi volnánk. (CESA, 2019)

Termékvideó

Haris Digital - Termékvideó

Melyik híres ember lenne a cég?

Keanu Reeves

Keanu Reeves

High-Tech

Tulajdonságok, amiket értékelünk

Innovatív, energikus, kíváncsi, nyitott, őszinte, bevonó, empatikus de azért céltudatos személyiségnek tartjuk magunkat. Az új kollegákban is ezeket a tulajdonságokat keressük.

Itt követhetsz minket

A Dolgoznék itt 💗 feliratkozással a jövőben értesítünk, ha a cégnél új álláslehetőség nyílik.
Haris Digital

Dolgoznál itt?

Nincs (vagy nincs hozzád illő) nyitott pozíció a vágyott helyen, de szívesen csatlakoznál a későbbiekben hozzájuk? Kövesd a céget! A feliratkozással a jövőben első kézből értesülhetsz, ha választott cég új csapattagot keres!

Haris Digital további nyitott pozíciói

Data Scientist - Adattudós
@Haris Digital

Hasonló állások

Állást hirdetnél?

Szeretnétek Ti is ilyen menő cégprofilokkal és álláshirdetésekkel megjelenni a DreamJo.bs oldalán?

Mutasd meg miért jó Nálatok dolgozni, majd találd meg velünk könnyen és gyorsan a hozzád legjobban illő kollégákat!

Állást keresel?

A DreamJo.bs más, mint a többi állásportál. Mi segítünk, hogy valóban olyan helyen találj munkát, amit bírni fogsz!

Még keresed az álomállásod? Segítünk megtalálni!